CIRO PINSUTI: MATTIA CORVINO

Vezényel: Rózsa Ferenc

Mattia .............................Daróczi Tamás, Haramza László       
Wladimiro ..................................................Fülöp Márton
Osviena ....................................Kele Brigitta, Jordán Éva
Giorgio ..........................Szilágyi János, Sziklavári Szilárd
L’arcivescovo ........................................... Sándor Árpád
Witiez .................................................... Bancsov Károly
Un taverniere ..........................................Mányoki László

Díszlettervező: Demény Attila és Szántó Szilárd
Jelmeztervező: Szakács Ágnes

Dramaturg: Demény Attila
Mozgásművész: Bíró Gyöngyi
Karigazgató: Kulcsár Szabolcs
Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre
Súgó: Mátyás Mária
Ügyelő: Gálffy Erzsébet
A karmester munkatársa: Varga Attila
A rendező munkatársa: Gombár Annamária

Rendező: Demény Attila

I. Felvonás

Első kép - börtön (katonák kórusa, Oswiena és Mátyás duettje)

Mátyás a prágai börtönben raboskodik. Behallatszik az őrt álló katonák kórusa. Váratlanul megjelenik álruhában Oswiena, morvaország vajdájának, Wladimirónak a felesége apródnak öltözve. Az „apród” egy gondosan előkészített és kidolgozott szökési tervvel érkezik. Mátyás mit sem sejt az apród kilétéről, de morva kiejtése egy régi emléket juttat eszébe. Megtudjuk, hogy egykoron a sebesült Mátyást Oswiena ápolta egy morvaországi várban, és a két fiatal egymásba szeretett. A lányt azonban érdekházasságba kényszerítették. Mátyás iszonyatos dühbe gurul, de üt az óra: indulni kell. Gyűrűt ad emlékül és köszönetképpen az „apródnak”, majd a lefizetett őrök segítségével Oswiena társaságában menekül a börtönből.

Második kép – temetés (gyásszertartás)

Menekülés közben gyászolókkal, egy temetési menettel találkoznak. Kiderül, hogy az elhunyt éppen Hunyadi László, Mátyás halálra ítélt és megölt testvére. Mátyás elválik az „apródtól”, és a gyászolókkal folytatja útját.

II. Felvonás

Első kép – Budai vár

A budai királyi palota előtt a tömeg Mátyás győzelmét ünnepli a cseh király felett. Giorgio, a lengyel követ és Wladimiro a tömegben találkoznak és egy Mátyás elleni összeesküvés tervét készítik elő. Mátyás Witiez társaságában érkezik, mikor felhangzik a több száz évvel később, Erkel által komponált magyar himnusz zenéje (!). A király immár Bajazid szultán hadai ellen készülődik, magában pedig azon kesereg, hogy elválásuk óta nem látta Oswienát. Witiez már titokban megszervezett egy találkozót Oswienával, Wladimiro budai palotájában. Wladimiro és Giorgio közben megegyeznek, hogy az összeesküvés érdekében egy óra múlva találkoznak az esztergomi érsekkel szintén Wladimiro budai palotájában.

Második kép – Wladimiro budai palotája

Wladimiro áriájában a megcsalt, többszörösen elárult férj és büszkeségében megalázott férfi fájdalmát énekli.
A duettben Wladimiro kikergeti az asszonyt, mert vendégeket vár, akiket felesége nem láthat. Megtudjuk, hogy mindkét fél részére kényszer ez a házasság. Wladimiro tudja, hogy neje mentette meg Mátyást a vesztőhelytől. Az asszony összetörve távozik.
A tercettben Wladimiro fogadja az összeesküvőket: Gorgio-t, a lengyel követet és az esztergomi érseket. Megegyeznek, hogy három nap múlva az esztergomi érsekség pincéjében találkoznak a zarándokoknak álcázott Mátyást ellenzők táborával, akik Kázmér lengyel királyt szeretnék  a trónra. Mátyásnak Wladimiro budai palotájában az Oswienával való találkozás helyett az összeesküvés tervét sikerül kihallgatni.

Harmadik kép – az esztergomi érsekség pincéje

Az összeesküvők hitet tesznek, hogy Mátyást letaszítják trónjáról. Az érsek Kázmért, Lengyelország királyát kiáltja ki Magyarország királyának. Az összeeküvők sikerük érdekében az Úr áldásáért könyörögnek. Alighogy szétszélednek, Mátyás és katonái már hozzák is vissza őket lefegyverezve, őrök kíséretében. Mátyás bizalmasa, Witiez, Oswienát hozza magával.
Az összeesküvők nem tudják ki árulta el őket. Látják, hogy a király kegyesen megbocsát az érseknek, Giorgióval üzen a lengyel királynak, Kázmérnak: Mátyástól a trónt csak karddal lehet elhódítani! Wladimirónak viszont gúnyosan megköszöni közreműködését: nélküle nem tudták volna leleplezni az összeesküvést! Az összeesküvők, az érsek és Giorgio döbbenten vesznek tudomást  Wladimiro árulásáról. Wladimiro most döbben rá, hogy Mátyás megint túljárt az eszén, azt hiszi, hogy ismét Oswiena árulta el, ezért feleségére mutat: ő az áruló! Mátyás mérgében száműzi Wladimiro-t az udvarból.

III. Felvonás

Első kép – katonai tábor

A lengyel és a török frontról „Mátyás híres fekete seregének” katonái érkeznek, borozgatnak, ünneplik győzelmeiket és Mátyást. Megtudjuk, hogy a lengyel király csapatainak mindenhol útját állták, és Bajazid szultán körül is szorul a hurok. Oswiena érkezik. Érdeklődik: itt-e a király és érkezett-e egy cigánycsapat. Arról énekel: eddig egy kolostorban élt, most meg akarja menteni férjét és Mátyást is.

Második kép – cigánytábor

A cigányok csapata érkezik, jósolnak a katonák tenyeréből. Wladimiro, cigányvajdának álcázva magát tulajdonképpen Mátyást keresi. Furcsa viselkedése miatt kigúnyolják, énekeltetik, kacagnak rajta.

Harmadik kép – Mátyás, Wladimiro, Oswiena találkozása és Oswiena halála

Mátyás és Witiez kijön a királyi sátorból. Mátyás a lengyel követet kéreti. Giorgio elmondja: békét hozott. Mátyás: „Nem kértem békét, de háborút sem!” Tizenkét nemesi túszt és Wladimirót követeli, valamint a lengyel csapatok kivonulását. Giorgio elfogadja a feltételeket, de az utolsót nem tudja teljesíteni, hiszen Wladimiro megszökött a lengyel táborból. Wladimiro felbukkan a háttérből, és azt állítja, hogy tudja hol van Wladimiro, de négyszemközt akar beszélni a királlyal. Ekkor vallja be: ő Wladimiro. A halálát kéri a királytól és azt, hogy utoljára beszélhessen Oswienával. Mátyás nem tudja, hogy a táborában van már az asszony. Ekkor kintről felhangzik Oswiena hangja. Wladimiro hazugnak gondolja Mátyás és vívnak a királlyal. Ahogy Oswiena belép, Wladimiro kardja véletlenül őt találja el. Az asszony haldokolva elmondja: csakis Wladimiro-ért jött ide, hogy kibékítse őt önmagával és Istennel. Mátyásnak átadja azt a gyűrűt, amit a börtönből kiszabadulva adott neki. Férje életét, rangját, javait kéri érte. Bevallja, egész fiatalon beleszeretett a sebesült Mátyásba, de férjhez menve tiszta maradt mindig. Kéri, békéljenek megy egymással, Wladimiro pedig hűségesen szolgálja  a királyt.

Ciro Pinsuti 1828. május 9-én született az itáliai Sinalunga helységben (Siena járás) Giovan Battista Pinsuti és Maria Maddalena Formichi fiaként. Zenei tehetsége már kora gyermekkorában megnyilvánult. Első tanítója apja volt, majd oktatását a szomszédos Lucignano faluban élő Ceracchini vette át. A perugiai színházban tartott 1839-40-es karneválra mint első hegedűst hívták meg apjával együtt. Ezután Rómába megy, ahol többször fellép mint zongorista különböző hangversenyeken. Így kap meghívást don Alessandro Torlonia herceg házába, ahol zongorajátékát hallva lord Henry Drummond érdeklődik iránta és felajánlja nagylelkű támogatását, olyannyira, hogy magával viszi Londonba és ott, mint saját fiát, taníttatja. Öt év londoni tartózkodás után az a lehetőség merül fel, hogy Pinsuti Meyerbeernél tanuljon tovább Németországban, vagy Rossini tanítványa legyen Bolognába. A fiatal Pinsuti Rossinit választja, akinek élete végéig igaz barátja lesz. Rossini tanácsára visszatér Angliába, hogy tökéletesítse tudását és szerezzen hírnevet magának. 1848-ban visszatér tehát Londonba, ahol a Királyi Akadémia kinevezi énekmesternek. 1871-ben felkérik, hogy a Világkiállítás alkalmából írjon egy himnuszt énekhangokra, amely Itáliát képviseli a kiállításon, mint Gounod Franciaországot, Hiller Németországot, Sullyvan pedig Angliát. 1872-ben végleg visszatér az immár egyesült Olaszországba, hogy az opera-komponálásnak szentelje idejét. Elkészül három operája, melyek meghozzák számára a sikert. Ezek sorrendben: A velencei kalmár (Shakespeare nyomán G. T. Cimino szövegkönyvével), négy felvonásos melodráma, melyet Bolognában mutattak be a Teatro Comunale-ban 1873. november 18-án; Mattia Corvino, három felvonásos opera prológussal, melynek bemutatója a Milánói Scalaban volt 1877. március 24-én. Szövegét Carlo D’Ormeville írta, az a librettista, aki az Aida kairói bemutatójánál is bábáskodott. Az operának nagy sikere volt, a Corriere della Sera kritikusa dicsőítette a művet; és végül Margherita, melynek bemutatója 1882-ben volt Velencében a Teatro La Fenice-ben, majd három évvel később Sinalunga-ban, a Teatro Comunale-ban, melyet teljesen Pinsuti rendelkezésére bocsátottak. Ez egy négy felvonásos opera A. Zanardini librettója nyomán. A sinalunga-i bemutatón Itália nagynevű énekművészei vitték sikerre ezt a nagyszerű operát.
Az 1884-es év Ciro Pinsuti-t Amerikában találja, ahol egy egész sor művét rögzítették hanglemezre.
Angliában és Olaszországban mintegy 230 románcot, 35 duettet, 14 triót írt énekhangra, mintegy 30 művet zongorára, miséket és más zeneműveket. Művészi munkája elismeréseként 1882-ben a Firenzei Zeneakadémia akadémikusainak sorába választja, majd 1886-ban az Akadémia igazgatója lesz. Hirtelen hal meg 1888. március 10-én Firenzében, miközben új szerzeményét dedikálja.  

*

Ciro Pinsuti Verdi kortársa. Talán ezzel magyarázható a maga korában ismert és elismert, nagy sikerű zeneszerző viszonylagos ismeretlensége a ma embere előtt. Olaszországban ma is elismert komponista, szülővárosának színháza az ő nevét viseli. A Mattia Corvino című opera bár történelmi nevet és részben történelmi cselekményt dolgoz fel, nem ragaszkodik a történelmi hűséghez. Tipikusan romantikus opera, amelynek cselekményét az ármány és szerelem egymással összefonódó szálai képezik. Igényes énekszólamai, nagyszerű kórusai, a Verdi dallamosságát idéző, de azt meg nem haladó zenei szövet teszi élvezetessé. Számunkra, itt a Kárpát medencében maga a témaválasztás is vonzó. Mindennek ellenére az opera teljes bemutatása máig váratott magára. Ezt a feladatot vállalja most magára a kolozsvári Magyar Opera társulata, egy olyan opera bemutatását, amely méltó tisztelgés a nagy magyar király személye előtt, a magyar reneszánsz-év alkalmából.