|
Giacomo Puccini GIANNI SCHICCHISzöveg: Giovacchino Forzano Vezényel: Selmeczi György
Díszlettervező: Witlinger MargitJelmeztervező: Kiss ZsuzsaHero Lupescu rendezését (1987) rekonstruálta Gombár Annamária
***
Vajda János MARIO ÉS A VARÁZSLÓThomas Mann novellájából a librettót írta Bókkon Gábor Vezényel: Selmeczi György
Mario.........................Vatány Zsolt Angiolieriné...................Hary Judit Díszlettervező: Witlinger Margit, Venczel AttilaJelmeztervező: Kiss Zsuzsa
Békés András rendezését (1990) rekonstruálta Gombár Annamária
GIANNI SCHICCHI Puccini 1912-ben, Párizsban látta Didier Gold egyfelvonásos színművét, a La houppelande-ot (A köpeny), és azonnal elhatározta, hogy megzenésíti az igen erőteljes drámát. 1913-ban megállapodást kötött Golddal (akinek a művét végül Giuseppe Adami formálta operaszövegkönyvvé), de úgy érezte, hogy ezt a "vérfoltos"szöveget olyan operákkal kell társítani, amelyek "kontrasztot alkotnak vele". A megoldás egy 29 éves színműírótól, Giovacchino Forzanótól érkezett, aki felajánlotta, hogy a darabot egy érzelmes tragédiával és egy vígjátékkal egészíti ki triptichonná. Puccini szerfölött megörült a gondolatnak, és megrendelte Forzanótól az Angelica nővér szövegkönyvét (Forzano saját elbeszéléséből), valamint Dante Poklából a Harmincadik ének alapján írt librettót a Gianni Schicchihez. Számos halasztás után a komponista végre 1915-ben dolgozni kezdett A köpenyen, a Gianni Schicchi utolsó oldalait pedig röviddel a Triptichon 1915-ös, metropolitanbeli premierje előtt írta meg. MARIO ÉS A VARÁZSLÓ Keletkezés: 1983-85 Ősbemutató: Budapest, Magyar Állami Operaház, 1988. január 30. Bókkon Gábor szövegkönyve híven követi Thomas Mann 1929-es elbeszélését, azonban sűríti a cselekményt, így rendkívül feszes, kitérőktől mentes drámai szerkezet jön létre. Az egyfelvonásos opera cselekménye hatalmas crescendót alkot, amelyben egyre erősebb hatások követik egymást, és amely egyenes vonalban jut el a tragikus végkifejletig. Ezzel párhuzamosan a zenében egy másik, látszólag ellentétes irányú mozgás zajlik: az opera zenei nyelve – stiláris értelemben ugyanis épp ilyen egyenes vonalban halad visszafelé az időben. Az első jelenet szabad tizenkétfokúsága, atonális zenei közege még megfelel a történet reális idejének: Olaszországban járunk, a 20. század első felében. Ahogy azonban előrehalad a történet, Vajda egyre régiesebb, egyre romantikusabb idiómákat idéz fel. A táncjelenetben keringőt ír, amely azután foxtrottra vált, Cipolla és Mario "szerelmi jelenetéhez” pedig romantikus dallam- és harmóniavilágot társít.
|
||||||||||
|
||||||||||
|